Azt gondolom, hogy az igazán fontos és lényeges dolgok valahogy nemigen változnak az idők során.

Mindig voltak olyan emberek, akik messzebbre néztek, jobban bíztak, nagyobb hittel álltak bele a feladatokba, mint az „átlag”.

Hogy ez áldás volt rajtuk vagy teher, az persze más kérdés.

A mesék az ilyen minőségű emberekről szólnak, aki így vagy úgy, de nekiindulnak annak az útnak, aminek a szerencsés végigjárása után jobb helyzetbe kerülhetnek, mint amilyenben a mese elején voltak. Persze, sohasem magukban, hanem mindig emelkedik velük-általuk a közösség is, akikhez az út végén visszatérnek.

Miért mondok meséket az embereknek? Mert kell nekik a mese. Az igazi, mély, időtlen minta és tudás. Arról, hogy az igazán fontos, és lényeges dolgok nemigen változnak az idők során…

Más formát öltenek, talán jobban is elrejtőznek, de lényegében nem változnak… és mindig jó véget érnek.

IKREK HAVA: AVAGY NEMES KÜZDELEM ÉS TÁMOGATÁS

Jelentkezz a webinárra!

Itt az ideje annak, hogy tegyél saját magadért, és jó testvérként támogasd a társaidat.

A májusi előadás az Ikrek havának üzenetéről és lehetőségeiről szól.

A mesén keresztül ismét lehetőséged lesz arra, hogy új szempontokat kapj a feladataid, kihívásaid megoldásához.

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

További bejegyzéseim

Nevelve növelni

Nevelve növelni

Én jó darabig úgy voltam vele, hogy megszállottan kerestem azt, ami ott volt az orrom előtt. A pályám kezdete óta mondogattam magamnak, hogy most még kicsit itt leszek, még ezt megcsinálom, de aztán nemsokára megyek majd a kalandok felé. Néha persze, tisztábban látó...

bővebben
A teremtésről

A teremtésről

Milyen erő, milyen csillag-állás, miféle hatalom kell ahhoz, hogy megszülessen valami a világra?! Mi kell a TEREMTÉSHEZ? Tapasztalatom szerint kell hozzá valami nagyon mély, és nagyon fájó hiány. Sokszor meg sem tudjuk fogalmazni, de azért pontosan érezzük, amikor ott...

bővebben
A lehetőségekről

A lehetőségekről

A lehetőségekről mesélek. Arról, hogy mindenkinek más módszere van arra, hogy elszúrja a lehetőségeit. Én például a halogatásban vagyok nagymester. Nem olyan Pató Pál féle halogatásban, hanem abban, hogy a vágyott, felismert, személyre szabott, finomabbnál finomabb ízű, válogatott lehetőségeimet elszalasszam.

bővebben

Ikrek hava: avagy nemes küzdelem és támogatás

Webinárium

Itt az ideje annak, hogy tegyél saját magadért, és jó testvérként támogasd a társaidat.
A májusi előadás az Ikrek havának üzenetéről és lehetőségeiről szól.
A mesén keresztül ismét lehetőséged lesz arra, hogy új szempontokat kapj a feladataid, kihívásaid megoldásához.
Részletekért kattints...