Rólam mondták
A mesecoaching különleges élmény volt számomra. Segített felismerni az akadályokat, azok nagyságát, olykor kicsinységét, erőt és ötletet meríthettem legyőzésükhöz. Felszínre hozta a bennem rejlő képességeket, ezáltal átélhettem a nehézségek megoldását. Judit mesecoaching beszélgetését szívből ajánlom, igazi gyógyír a léleknek. 🕊
Nem vártam semmit, egyszerűen bajban voltam, amikor Judit és a mesecoaching megtalált. Libabőröztető így utólag, hogyan bomlott ki a megoldás, és állt össze a Tér mar az első ülésen. Mindig megdöbbent az erős, érett nő misztériuma. És az életem azonnal tovább is lendült.
A mesecoaching Judittal teljesen más volt, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy a meséről sokkal több szó esik majd, és hogy a mese kapcsán teljesen más irányba fog tartani a beszélgetésünk, mint ahogy az végül történt. A mese, amit választottam, nekem teljesen más miatt ragadta meg a figyelmem, a gondolataimat, a lelkemet, mint amire végül a beszélgetésünk kifutott. Ez eleinte zavarba ejtett, mert olyan dolgokról kezdtünk el beszélgetni, amiről én egyáltalán nem akartam beszélni. De úgy látszik, mégis fontos és hasznos dolog volt, hogy kimondtam bizonyos dolgokat és ezek megváltoztatásán, gyógyításán azóta is dolgozom. Hogy abból a meséből mindez hogy következik, a mai napig rejtély számomra, de szerencsére volt/van egy avatott vezetőm, aki ezen a „mesés” úton – mely egyébként cseppet sem könnyű, mint ahogy általában a mesehősök útja sem – gyengéd figyelemmel kísér.
Számomra óriási élmény volt a mesecoaching Judittal. Végig olyan témát vittünk, amit én a fejemmel gondoltam, és ő meglátta benne, amivel igazán dolgom van… a szívem. Hálás vagyok a felismerésért! (És azóta is reménykedem a királyban 😅)
Beszélgetésünk mérföldkő az utamon! Gondolatébresztő kérdéseiddel rávilágítottál sokmindenre.
Azóta biztosan tudom,hogy nem vagyok egyedül a világban! Igyekszem elfogadni és értékelni a körülöttem levő embereket!
Köszönöm! 🙏
A türelmeden, kedvességeden túl tetszett, hogy mélyen szívből jövően hoztad, olvastad a mesét és vittél engem a „hős útján”. Azzal, hogy összefontuk a mese és az én valóságom szálait, nem csak több felismerésem lett, de a beszélgetésünk végére sokkal erősebbnek éreztem magam és letisztult, hogy merre is menjek tovább, mennyi tartalék van még bennem. Ezeket mind az egyedi stílusoddal és főhősünkön keresztül (Csillagszemű Juhász) sikerült körvonalazni. Nagyon izgalmas élmény volt!
🙂 Köszönöm! 🙂
Bárkinek, bármilyen élethelyzetben ajánlom mert a mese hősével való azonosulás (a Te hatékony vezetéseddel) nagyon könnyedén helyezi át a perspektívákat és döntögeti meg a paradigmákat.
Kedves Judit. A veled való mesélés életem olyan pillanatában jött, amikor épp rászorultam egy kis segítségre. Pár nappal korábban olvastam „A tojásból lett leány” c. mesét. Volt benne egy olyan kép, aminél elsőre leragadtam és aztán ki is rajzoltam magamból, de a te vezetésed által megértettem, hogy itt az ideje tovább lépnem.
Az „áldozat” szerepe (gyémántfa) és a rejtőzködés ideje lejárt, ha tovább szeretnék fejlődni. Az, ahogyan ráhangoltál és végig vezettél a mesén, új ajtót nyitott meg számomra az önmegértésem útján. Azóta is szem előtt tartom a tanácsaid és igyekszem tartani magam hozzá. Köszönöm a segítséged és gondoskodó szereteted!
Szia Judit. nekem egy felüdülés volt, megerősítés, hogy jól látom a világot, útmutatás, hogy merjem vállalni a terveimet, vágyaimat és tegyek is értük. Legyek bátrabb és rámenősebb és mondjam el a vezetőknek, hogy mit szeretnék. Megtörtént és újra azt csinálom, amit régen, és ami kitölti a lelkem, nagyon köszönöm a támogatásod!
Puszi
Nagyon tanulságos és hasznos volt Judittal a mesecoaching, rávilágitott jó pár dologra, hogy milyen is vagyok. Megerősített abban amit már eddig is éreztem és tapasztaltam, hogy tovább érdemes fejlődnöm a kommunikációba is! Kaptam Judittól számos jó instrukciót, hogy hogyan tudom felépíteni a jövőbeni életem, merre tegyem meg a következő lépéseket ehhez. Nagyon szépen köszönöm a segítségedet Judit!
A beszélgetés azért volt értékes, mert kénytelen voltam olyan „jó kérdésekre” válaszolni, amiket egyébként talán kikerültem volna. A kérdésekre adott válaszok pedig egy vágyból, ami egy álomként élt a szívemben, konkrét célt formált, ami nem elérhetetlen, amiért lehet és kell lépéseket tenni.
Drága Judit! A lehetőség is csodaként érkezett az életembe, hogy részt vehetek egy mesecoachigon. Te kerestél meg, te ajánlottad fel, nekem, az ismeretlen ismerősnek. Nagyon meglepett, de úgy éreztem, ez égi jel, így megköszönve a lehetőséget, éltem vele. Csodálatos utazás volt az az egy óra, olyan, amiről azt gondoltam, bárcsak sose érne véget. Utazás volt, vissza, az önvalómhoz. Te pedig vezettél, hihetetlen érzékkel és érzékenységgel, olyan finom határozottsággal, hogy sosem hagytad, hogy visszacsússzak a „rossz” beidegződéseimbe, úgy, mintha száz éve ismernél. Csodás volt a beszélgetésünk abból a szempontból is, hogy az általam annyira szeretett mesevilágot használtad segítőként, hogy kioldjuk a lelkemben keletkezett sérülést. Köszönöm, az őszinte figyelmet, amit kaptam, köszönöm, hogy egy alkalom alatt is elvezettél a bennem lévő jó forrásához, hogy megmutattad, minden bennem van, amire vágyom, csak hinnem kell önmagamban, hogy jó vagyok, így, ahogy vagyok, s ezt senkinek sem kell már bizonyítanom. Remélem lesz még folytatása a megkezdett útnak, mert a végén lehet, hogy tényleg ott állok olyan emberként, amilyen mindig is lenni szerettem volna. Hálásan köszönök mindent Judit!
A mesecoaching lehetőség, lehetőség kapcsolódni önmagamhoz, más szerepéből látni az erősségeim, lehetőségeim, helyzeteim. Ebből kilépve pedig gazdagabban alakíthatom az életem, mert jobban értem, érzem magam. 😉
Kedves Judit! Nagyon köszönöm a beszélgetést! Inspiráló volt, sikerült más, új szemszögből rátekintenem a dolgaimra. Sokat segített. 🙂
Az életem egy-egy helyzetében szàmtalanszor átvillant már az agyamon, hogy az egész olyan, mint egy mese. Néha mulatságos, vagy nevetséges, néha tanulságos, keserű vagy szívfájdítò, és sorolhatnám még, de semmiképp sem szürke és unalmas. Amikor Judit mesecoaching mòdszeréről hallottam, olvastam, érdekelni kezdett, hogy hogy zajlik egy ilyen beszélgetés, hogy kapcsolòdhat a mese ismét az életem történéseihez. Aktuális témám, kérdésem, vagy inkább elakadásom volt, készen álltam, belevetettem magam. Válassz egy mesét! – volt az előzetes felkészülésről beszélgetve Judit kérése. Szinte azonnal eszembe jutott egy, de elhessegettem, majd biztos lesz jobb. Nem lett. Az első megérzèshez tartottam magam. Elkezdtük az ülèst – online a COVID19 jegyében. Úgy repült az idő, olyan flow élményt éltem meg, hogy észre sem vettem és három tanulság is bevésődött, és azòta is foglalkoztatnak. Az egyik választ adott az elakadásomra is. Köszönöm szépen Juditnak, és ajànlom szeretettel mindenkinek, azoknak is, akik már réges-rég felnőttek. Mint én.
Kedves Judit! Őszintén bevallom, hogy kíváncsian vártam a beszélgetést. Sok gondolat és érzés kavargott bennem, és a beszélgetés során ebben a „rengetegben” elindult a rendrakás. Végig segítettél a kérdéseiddel, vezettél afelé, ahol rendet kell raknom. Amikor hazamentem, leírtam egy szép kép hátuljára az összegző mondatokat: „Minden napnak meg van a maga kihívása! Bízzál! Merj lépni!” Alkalmaztam a leírtakat, a rendrakásban haladok, tanultam belőle. Örülök, hogy részese lehettem a mesecoaching beszégetésnek Veled! Köszönettel és szeretettel!
„Juditmese” közben tiszta, gyermeki, gyermekkori énem előbújt a fa odvából. Tiszta szívűn, félelemmentesen. Ezt az érzést újra és újra előcsalogatom, ha nehézség adódna, már tudom, hogy ki vagyok. Köszönöm Judit 💖 a csupa szeretetet, amit árasztottál magadból, hogy vállalhattam magam! ❤
Nagy döntés előtt àllva, ami egy élethelyzet vàltozàshoz vezet, megerősített abban, hogy jó úton vagyok. 🙏
Köszönöm szépen Judit! 😍
Nehéz élethelyzetben találtam rá Juditra, aki segített felidézni egy gyermekkoromban szeretett magyar népmesét. A két együtt megélt óra alatt olyan élményeket, tisztázó kérdéseket kaptam, ami nem csak abban segített, hogy jobban rálássak a működésemre, hanem abban is, hogy erőforrásaimat újra mozgósítani tudjam. Nagy élmény volt, meleg, empatikus, megtartó légkörben, amit Judit személyisége oly könnyen megteremt. Köszönöm!
Ikrek hava: avagy nemes küzdelem és támogatás
Webinárium
Itt az ideje annak, hogy tegyél saját magadért, és jó testvérként támogasd a társaidat.
A májusi előadás az Ikrek havának üzenetéről és lehetőségeiről szól.
A mesén keresztül ismét lehetőséged lesz arra, hogy új szempontokat kapj a feladataid, kihívásaid megoldásához.
Részletekért kattints...